Kiforratlan 1.

Mint Nap, kinek társa volt a Hold

Együtt csillogták be az eget,

Kihunyt Napnak fény,

s vele puszult másik fele.

A szilárd szikla,

Mit láthatatlan erő ostromol,

Zúzza homokká véglef,

s felkapja, messzeszáll,

Nem tudja mivé lesz.

Talán zúgó golyam söpri tovább

jelentéktelen lényét

Vagy örökké a széllel száll

Nem lelé helyét.

Csak a magány csendje tudja, hol fáj

Szám nem tud nyílni akkor sem ha akarna.

Merev testem, lelkem, csak réved távolba.

Hányhatnékom nem múlik, de nem élek.

Test mozdulatlan gépe feladta

Agy fájdalmat kiiktatta

És csak üresség marad

Bár jó lenne a harag…

Vagy bármilyen érzés, mi él,

De bennem egy porszem ma útra kél.

Kiforratlan 2

Vakon nézem a futó percek múlását

Valami elveszett, kihunyt a fény.

 Ereimben erőtlenül lüktet a vér.

Próbálja éltetni a szívet,

Izom a húsba liheg.

Élettelen múló pillanat,

Lelkembe kés szalad

Csend megerőszakolja odabent

Mozdulatlan ridegséget teremt.

Kiforratlan 3

Kiszáradt lelkem nyomorúság kínja járja át

holttestnek is jobb lenni, mint lebegni tovább.

Szétmar a keserűség,

Fojtogat a vágy,

Hogy csak egyszer álljon vissza az idő

Ahol akkor állt.

Hazug szavakon ringatom agyam.

Könnyebb ma meghalni, átadni magam.

Keservet hány a szív

Megszakad a lélek

Vissza ugyanúgy sose tér

Mint akkor éjjel.

Mállik az idő szanaszét testemen

Keselyűk köröznek felettem.

Csontomig ég az érzés tüzes fegyvere

Lőpor híján nézni kényszerül szellemem.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.